History so interesting

Szilfid

   1832-ben, amikor az akkori Pavarotti, akit történetesen Alphonse Nourrit-nak hívtak, és a párizsi opera dédelgetett tenoristája volt, meglátta a színpadon, ahol épp Meyerbeer Ördög Róbertjének címszerepét énekelte, a színház olasz koreográfusának a lányát, amint egy halott apáca sírból visszajáró szellemének szerepében súlytalanul lebeg, szinte úszik a levegőben. Maria Taglioni, az akkor már nem is olyan fiatal, 28 éves táncosnő ezt a valószerűtlen légiességet iszonyatos, évekig tartó dresszúrával, napi hatórás gyakorlással érte el, és egy olyan technikával, amelyet az apja talált ki. Ez nem volt más, mint a spiccelés. Spiccen táncolni ugyan már Taglioni előtt is próbálgattak a balerinák, de nem bírták hosszabb ideig, mert akkoriban még nem léteztek a tömött orrú spicc-cipők, így ez csak egy virtuóz elem volt, öncélú bravúr, semmi egyéb. De amikor Taglioni spiccre állt, megváltozott a világ. Elsősorban a tánc világa, amely soha nem látott könnyedséggel és az éteri lebegés illúziójának csodájával gazdagodott. A spiccelés a drámai mondanivaló kifejezőeszközévé vált. Ezt látta meg Taglioni táncában Nourrit, és olyan szerepet talált ki számára, amelynek ez a puha, leheletszerű lebegés a lényege. A Le Figaro megállapította, hogy A szilfiddel új korszak kezdődött a táncművészetben: a romantika korszaka.  Az 1832-ben bemutatott darab a maga korában stílusteremtő, újításokkal teli előadás volt. A szilfid koreográfiájával megteremtette a „ballet blanc”, a „fehér balett” műfaját, és a táncot a zene és a költészet szintjére emelte. Megteremtette a fehér balett, a spicctánc fogalmát, a tündérvilág és a halandók közti tragikus szerelmi történetével pedig későbbi romantikus balettek mintájául szolgált. Az eredeti Taglioni-koreográfia 1932-es párizsi bemutatója új mű alkotására inspirálta a dán August Bournonville-t. 1936-os premierje óta is ezt a változatot kedveli jobban a nagyközönség, a darab előadása pedig a mai napig kihívást jelent a balettművészeknek. A Szilfid ősváltozata nem is maradt ránk. Bournonville 1829-ben, már Dániában kezdte el kidolgozni a mára már nevét viselő stílust és technikát, amely elsősorban a francia iskolán alapszik és egyedülivé vált a világon. Szinte teljesen hiányoznak belőle a látványos, széles mozdulatok, ezzel szemben gyors, aprólékos és nehéz munkát követel a táncosaitól, miközben mindez magától értetődően egyszerűnek és könnyűnek tűnik a szemlélő számára. "A művészi tökéletesség csúcsa az, amikor a mechanikus mozdulatokat és a fárasztóan nehéz elemeket a harmonikus nyugalom álarca alá tudjuk rejteni." - vallotta. A hangsúly a lábmunkán van, amit a "gömbölyű" kartartás tesz természetesebbé. A balettben a nemek egyenrangúak, így a férfiak az orosz vagy az angol iskolához képest keveset emelnek. Jellemző még az "épaulement" (alaphelyzet, amelyben a váll és a tekintet a szabad láb irányába fordul). A mester védjegyévé vált az ún. "dán ölelés" is, ami egy jellegzetes ugrás. Továbbá a koreográfus tudatosan kerülte, hogy táncosnői rövid tüllszoknyában táncoljanak, és ezáltal vonják magukra a férfiak tekintetét.

    A Szilfid Skóciában játszódó, emberi vágyak rejlenek benne. Egy mesebeli tündéri lény, egy pilleszárnyakon csapongó szilfid lett a balett hősnője, aki szerelemre lobban James, a daliás skót parasztlegény iránt. A fiatalember a menyegzőjét készül megülni Effie-vel, amikor a szilfid megjelenik előtte, és arra kéri, menjen vele, éljenek együtt az erdők tündérnépe között. A legényt megbabonázza a szilfid szépsége, de amikor a falu bajkeverő, vén javasasszonya azt jósolja neki, hogy Effie nem az ő felesége lesz, hanem Gurné, aki már régen szereti, kikergeti házából a boszorkányt. A menyegzőből nem lesz semmi, mert váratlanul megjelenik a szilfid, elragadja a gyűrűt, amelyet James a menyasszonya ujjára készül húzni, és eltűnik vele. James a tündér után ered, az erdőben bolyongva találkozik a boszorkánnyal, aki bosszút forral ellene: egy sálat ad át neki azzal, hogy adja a szilfidre, így az megszabadul a szárnyaitól, amelyek a tündérek világához kötik, és többé nem hagyja el őt. James megtalálja a tündért, és úgy tűnik, többé semmi sem gátolja boldogságukat. Ám amikor vállára teríti és szorosra húzza rajta a bűvös sálat, nemcsak a szárnyai hullnak le, de ő maga is élettelenül hanyatlik a földre. James fájdalomtól megtörten roskad össze, miközben távolabb vidám násznép kíséri Effie-t és Gurnt az esküvőre.
A szilfid története ennyi , de jobban megnézzük első látásra ártatlannak tűnő meséje mögött valójában mélyebb emberi vágyak rejlenek. S ki másnak, mint egy férfinak a vergődése kerül a középpontba?! James békésen készül a menyegzőjére, amikor felbukkan a furcsa lény, aki először csak megzavarja, majd el is bizonytalanítja Effie iránti szerelmében. Később a Szilfid nyíltan megvallja Jamesnek, hogy a felesége szeretne lenni, végül addig-addig kérleli, igézi, amíg a férfi faképnél hagyja hús-vér aráját és követi az erdőbe a szellemlányt. A férfi tehát választ a realitás és az elérhetetlen, idealizált nőalak között: természetesen az utóbbit.

Ez volt az a balett, amely őrjöngő, tomboló sikert hozott a szilfidet táncoló Taglioninak. A közönség lélegzetét visszafojtva figyelte, amint átsuhant, átrepült a színen. Mert repült is, szilfidtársnőivel együtt, egy elmés gépezet segítségével. Ez is újdonság volt, mint ebben a balettban szinte minden: a végig spiccen táncoló balerina, a ruhája, a „tütü”, a testhez álló trikóhoz rögzített, négy-öt réteg tüllből készült – akkor még lábszárközépig érő – szoknya, amely csaknem másfél évszázadig a balerinák kötelező öltözéke lett, a romantikus szüzsé és az iskolát teremtő új balettstílus. Filippo Taglioni, a papa A szilfid koreográfiájával megteremtette a „ballet blanc”, a „fehér balett” műfaját, és a táncot a zene és a költészet szintjére emelte. A Le Figaro megállapította, hogy A szilfiddel új korszak kezdődött a táncművészetben: a romantika korszaka.

Az előadás közbeni érzéseim elég furák voltak hiszen a romantika koráról beszélünk és  ez egy tipikus tündérmese lehetne , ha nem végződne tragédiával a címe a szilfid , de lényegében nem is róla szól hanem  Jamesről. Az ő szerelmi háromszögéről és a vívódásairól hogy most pontosan kit is válasszon egy nőt aki tündér vagy a hús-vér embert . Persze mivel tragédia a vége ,a férfi a két szék közé esik , mert a tündért választotta akinek elvarázsolt kendője megölte és a faluban lévő volt jegyese pedig máshoz ment hozzá.

A leirást készítette: Gyarmati Dorina

Video